2010 óta minden magyar vállalkozásnak kamarai hozzájárulást kell fizetnie a Magyar Kereskedelmi Kamarának, hiszen a Kamara látja el a vállalkozások érdekképviseletét. Ezáltal, a korábbi önkéntes alapú érdekképviseletek többsége megszűnt, vagy tevékenysége szünetel. A piaci helyzetekre jellemző módon a monopolhelyzet elkényelmesedést hozott és a Kamara inkább a kormány érdekeit képviseli a vállalkozások irányába, semmint fordítva. Ezt jól mutatja a kamarai álláspont a KATA-s vállalkozási forma kapcsán.

Egyesületünk ezért szeretné felvállalni a képviselet nélkül maradt vállalkozások érdekeinek képviseletét, mert úgy érezzük erre egyre nagyobb igény van. Jogi, gazdasági és szervezeti segítséget nyújtunk azon tagjainknak, akik úgy érzik joghátrány érte az állam részéről, vagy nem érvényesültek az egyenlő versenyfeltételek esetükben.

Szeretnénk érdemben tenni az egyenlő piaci alapú gazdasági verseny -feltételek érdekében, a vállalkozásokat ért hátrányos állami intézkedések, szabályozások ellen. Keressen bennünket javaslataival, legyen a tagunk vagy támogassa ez irányú tevékenységünket.